Legtöbbünk fejében az otthon megnyugtató hangulata és a vasárnapi asztalon gőzölgő húsleves képe valahogy összefonódik. Mindannyian szeretjük, könnyű elkészíteni, ráadásul számtalan okunk lehet rá, hogy ne csak vasárnap fogyasszuk, hanem sokkal gyakrabban. És a legjobb, ha csontból, porcokból készítjük.
A csontleves mondhatjuk, reneszánszát éli. Már nem csak egy megszokott leves, amit bárki összedob, de az egészségre gyakorolt sokszínű hatása is egyre ismertebb. Nem véletlen, hogy a régi időkben gyógyszerként alkalmazták, gyengélkedő betegnek vagy kismamának főzték, hogy erőre kapjon.
A jó levesnek megvan a maga titka: nem a kuktában főtt gyors húsléről beszélünk, az igazi csontleves készüljön velőscsontból, forrás után alacsony lángon legalább 6-8 órán át főjön, majd, ha a zöldségek is belekerültek, még két órát hagyjuk a lángon. (Természetesen még tovább is főzhetjük, akár 24 órán át) Az így kinyert csontlé tele lesz ásványi anyagokkal, kalciummal, D-vitaminnal, magnéziummal, foszforral, káliummal és fehérjével.
A csontokból hyaluronsav, kollagén, zselatin, glükozamin-szulfát, kondroitin-szulfát oldódik ki, mind jót tesz a porcoknak, ízületeknek. Mivel a leves viszonylag alacsony lángon és lassan készül, a tápanyagok, vitaminok jórészt károsodás nélkül megmaradnak.
A csontlé jó hatással van az emésztésre, a leves kollagén- és zselatintartalma ugyanis helyreállítja a bél nyálkahártyáját, megszűnteti a gyulladást, nyugtatja a beleket. Ízületi fájdalmakkal küszködők számára is gyógyír, ha rendszeresen fogyasztják, a levesben bőven fellelhető aminosavak, ásványi anyagok erősítik a csontokat, támogatják a kötőszövet újjáépítését, enyhítik a fájdalmat.
A csontleves erősíti az immunrendszert, vírusos megbetegedések, megfázás esetén a leghatásosabb gyógyszer. Állítólag egyes autoimmun betegségek is sikerrel kezelhetőek vele.
Hyaluron tartalma nem csak gyógyászati szempontból áldásos, de a bőrt, hajat, körmöket is táplálja; sokkal eredményesebben szépülünk, ha nem csak krémek formájában élvezzük ennek az értékes tápanyagnak a hatását.
A leves glicerintartama a máj méregtelenítését segíti, ezért áldásos fogyasztani macskajaj esetén. Fogyasztása segíti a jóllakottság érzését, kalóriatartalma sem magas, ezért fogyókúra során sem kell lemondanunk róla.
A csontlevesek különböző fajtáit világszerte alkalmazza a népi gyógyászat, ráadásul sokéves kutatások bizonyítják, hogy nem csak a népszokások és hiedelmek tulajdonítottak gyógyító erőt ezeknek a főzeteknek, hanem valóban eredménnyel kezelhetünk néhány betegséget.
A csontleves bizonyítottan hatásos influenza ellen és vírusos fertőzésekben a fehérvérsejtek viselkedését is jótékonyan befolyásolja.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a csontleves az egyik legegyszerűbben elkészíthető és igazán költséghatékony étel, a hozzávalók könnyen beszerezhetők és a pénztárcánkat is kímélik. Mindezek után igazán semmi sem tarthat vissza bennünket, hogy ma is elkészítsünk egy adagot.